Maite Perroni - RBD - Cuidado con el ángel hivatalos magyar rajongói oldala

A honlap az Árva angyalról annak főszereplőnőjéről Maite Perroni-ról és az ő együtteséről az RBD-ről szól :) Várok minden fan-t sok szerettel : ' )

Anahí a Gente interjújában beszámolt arról, miért gondolja azt, hogy a sajtó okozta az anorexiáját.
anahi-1227.jpg

Az énekesnőről évekkel ezelőtt kiderült, hogy 16-17 éves korában anorexiában szenvedett. Állapota olyan súlyos lett, hogy muszáj volt kórházba vinni, ahol az intenzív osztályra került krónikus idegi- és érrendszeri zavarokkal. Az énekesnő elmondta, betegsége igazából tizennégy éves korában kezdődött nagyapja halála után, ami nagyon megviselte, ráadásul a sajtótól is folyton azt hallotta, hogy kövér.

„A sajtó a hibás, mert folyton azt mondták, hogy túlsúlyos vagyok. Ha nem hitetik el velem, talán sosem kellett volna átélnem azokat a szörnyű perceket” – mesélte őszintén Anahí.

Tizenhat éves koráig nem segített neki senki, még a szülei sem, hisz nem tudtak lányuk problémájáról. „Elrejtőztem a szüleim elől. Édesanyám két év után jött rá hogy beteg vagyok. Kezdetben nem voltam tudatában a problémámak, de miután a 163 cm-es magasságomhoz lefogytam 38 kg-ra, rájöttem, a halál küszöbén álltam” – emlékezett vissza a sztár.

Annie azóta rendezett egy dokumentumfilmet, amelyben az anorexiáról van szó, és többször felhívta az emberek figyelmét, hogy az ebben szenvedő betegeket legjobb orvoshoz vinni. „A legjobb egy specialistához fordulni, ha akarunk, ha nem, ilyenkor segítségre van szükség.”



Forrás: http://starity.hu/magazin/22779-a-sajtot-hibaztatja-a-mexikoi-enekesno/#ixzz1jSFddmF5



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 4
Heti: 78
Havi: 694
Össz.: 140 145

Látogatottság növelés
Oldal: ' A sajtót hibáztatja a mexikói énekesnő'
Maite Perroni - RBD - Cuidado con el ángel hivatalos magyar rajongói oldala - © 2008 - 2024 - rbd-maite-perroni.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »